TAR Sándor

Halász

Egyedül élni nehéz, de lehet boldogulni, különösen, ha az ember a természettel társul, az erdővel, a madarakkal, a földdel, a vízzel, a folyóval. És az sem mind-egy, milyen fajta víz csobog, nevetgél az ember háza előtt vagy éppen durcásan háborog, jéggel recsedezik, morajjal ijeszt, mindjárt rádszakítja a házat. Vagy fogja magát és eláraszt mindent, erre mondják, hogy árvíz, pedig ez csak a folyó, a természet szabadsága, mely nem tűri a gátakat. Mint ahogy az ember sem. Hát ilyen a Tisza. Halász bácsi, akinek nemcsak a neve, hanem a foglalkozása is halász, soha nem értette, miért sopánkodnak, mikor a Tisza kiárad, emberek, mondaná, hagyni kell, ilyenkor a folyó szerelmes, át akar ölelni mindent, mindenkit, aztán majd megnyugszik, mint a fiatalok egy perzselő együttlét után, békésen teszi a dolgát, ahogy mindig, száz vagy ezer éve.
Halász bácsi könnyen beszél, a parton, kis dombon lévő házát a legnagyobb ár sem érte még el, de ha elérte volna, Halász bácsi kinyitotta volna az ajtót, gyere, gyere, elleszünk itt valahogy, legfeljebb felmegyek a padlásra. Kis halászház volt Halász bácsi építménye a folyó mellett, kezdetben csak egy bódé, amit később megerősített, téglával, malterrel, festékkel, felesége halála után egyre több időt töltött kint, falubéli házát sorsára hagyva. Itt csend volt, csak a madarak hangja verte fel a reggeli napkeltét, éjszaka békák sikoltoztak a siklók torkában, nád zizegett, susogott, akkor is, ha nem fújt a szél, a fák levelei illatoztak - éjszaka minden fának, fűnek más, erősebb szaga van -, és ott volt a folyó, nehéz, bódító kipárolgásával, melynek szaga Halász bácsi orrában a révült szeretkezések utáni emlékeket idézte. Halász bácsi nyolcvanhat éves, de a szagokra, illatokra pontosan emlékezik, és őt valahogy a Tiszáról jövő szag a felesége illatára emlékezteti, akinek más volt ez reggel és más volt este, éjszaka, miként a folyóról áradó párák is más-más ingereket keltenek. Halász bácsi a felesége után szerelmes lett a Tiszába is. De az is lehet, hogy már előtte.
Nem lett volna ezzel baj, csakhogy közben ő is megöregedett, látása megromlott, néha kettőt lát egy helyett, pedig nem részeg, a kis házban hálókat javít, amik ettől még gubancosabbakká válnak, és ha kimegy a viseltes ladikján azzal a lyukacsos, rosszul kirakott hálóval általában nem fog semmit, és mert már nem is megy be nagyon, csak a part mentén próbálkozik, ahonnan baj nélkül a partra tud evezni. Pedig Halász bácsinak az apja, nagyapja, dédapja és minden felmenő rokona a halászatból élt, úgy gondolta, ő is ebbe fog belehalni. Margit, mondja ilyenkor a folyónak a felesége nevét, miért nem adsz? De hát a víz nem válaszol, ő pedig csalódottan vonszolja a partra magát, de azért mégis jó volt kint, a vízen, van még májkrém, zsír, kenyér, szalonna, majd csak eszik valamit. A halgazdaság emberei pedig minden nap erre jönnek, néha kidobnak egy-két halat neki a partra, ha kér valamit a boltból, elhozzák, ismerik, szeretik a vén bolondost, hadd éljen. Csakhogy már két napja nem jöttek.
De most ott van. Két szép ponty a víz szegélyén, mintha a sodrás vetette volna ki, az egyik még vergődik kicsit, de nem baj. Rendesek ezek a fiúk, szereti őket. Néha nőket hoznak, ő pedig odaadja a ház kulcsát, ami nem is kulcs, csak egy vasdarab, amivel ki lehet nyitni az ajtót, ő pedig lemegy horgászni, és mire visszamegy, van hal. Most is van. Hamar tüzet szít a bogrács alá, igaz, hideg van, de a tűz majd melegít, halat csak kint, bográcsban szabad főzni, zöldpaprika, paradi-csom most nincs, így csak hagymát aprít a húsdarálón, nem nyúzza a halat, pikkelyezi, a hal bőre is kell a lébe, paprika, só, fűszerek. Halász bácsi egész életében halon élt, azt vallja, ez a hosszú élet titka, és ez a hal most nagyon szép, az aprajából hallé lesz, a vastagát csak paprikás lisztben forgatja majd meg és zsírban kisüti, rántani vétek, elmegy az íze, istenem, elég egy hétre is, és még ott van a másik, rendesek ezek a fiúk.
Az öregnek nincs rádiója, tévéje, minek? Hisz villany sincs, olvasni se lát már, a világ dolgai régóta nem érdeklik, az ember csak úgy élhet békességben, ha magára hagyatkozik. És a párjára, ha van. Zsírban sült hagyma kell még a lakomához és száraz kenyér, ami felissza a zsírt, a szaftot, valami tészta is jó lett volna, de az most nincs, mint ahogy vörösbor sincs, ami pedig jólesne, de nem baj, van víz. Jó, hideg Tisza-víz a fúrott kútból. Aztán már csak jól be kell tüzelni a kályhában és pihenni, aludni egy órácskát. Esetleg kettőt. Vagy akármennyit, nem sürgeti senki, semmi. Valami azért mégsem hagyja nyugton, mert ez a két szép ponty ilyenkor nem járja. Hideg, jégcafatos a folyó, a hal ilyenkor elbújik, alszik valami hínárban. Akkor hogy fogták ki? Arra gondol, hogy beetették, túletették a Tiszát amitől minden hal megbolondult. De hát a hal nem bolond! Kicsit szédült, mikor felállt az ágyáról, de ki tudott menni a ladikhoz, a jeges vízre lökte, maga sem tudta, miért, talán Margittól várta a választ, a folyón, mint egy álom, halak úsztak körülötte a víz színén moccanatlan, nem úsznak, hanem lebegnek, mint az angyalok, micsoda szépség, gondolta elsőre, itt a mennyország! Halott felesége, Margit illatát érezte a halott Tisza ölében. Mást semmit.