Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.
Igyekezet nélkül való ember,
aki voltam a londoni színen,
szellő se rezdült Kensington
esőfelhői alatt.
Nimolista - csúfolom a mostani eszemmel.
Horpadt a hasa, amúgy
különös panasza nincsen.
Az a bizonyos ló vele
messzire ritkábban szalad.
A Holland Házba érkeztünk tíz év előtt.
Szállás a középmezőnyből,
nem a város érdes része, sőt,
London szebbik foka,
valaha udvarház, bizonyos Sir Holland
balkézre jutott birtoka.
Nyugdíjasok és buzik hálnak ott,
egy örökké köhögő kínai,
pakisztáni kishivatalnokok.
Meg mi hárman. A talán
Viktória-korabeli
kerengőben esteli
cigaretta séták előtt és után.
Letudván a legjava rosszat,
közelében eljövendő javaknak,
lesni, hogy száranya alá
kiféle-miféle gazda csaphat.
Nem akármilyen telünk lesz,
mondta egyikünk. Biztos vagyok
benne, hogy nem fogják tétlenül
tűrni az idei fagyot.
Mármint Erdélyben. Ez lesz az a tél,
hogy bármi megtörténhet ott.
A londoni szín inkább felvonásköz,
lapítok benne, élvezem a csöndet.
Egy tisztességgel letüdőzött
Chesterfield még megköhögtet.
Tíz év előtti ábra: hátszelem nincs,
amaz ősök, akik tolnának előre,
föld alatt, avagy meg sem születtek.
Fölesküszöm tehát
a messiási terjedelmű nőre.
Módszeres fárasztás kezdődik ekkor,
ember és igyekezet,
jégkorszakomban legföljebb
baráti gyámságot élvezek,
és azt képzelem rossz napjaimon:
puhulna ettől akárki fenegyerek.
Nyolcvankilenc, az mégis fölfelé mutat,
még egy ananászlé az automatából,
vaságyak és villanyoltás,
aligse bejáratott légutak,
és mélységesen unom az eszme-
cseréket arról, hogy a béketábor.
Azt a telet egyszál viharkabátban kihúztam,
nem volt különösebben kemény,
legalábbis ott nem, ahol én
időztem, egy faltól-falig
Mexikói úti zugban.
Hadd fecsegjek, abban az időben
a vállamat verdeste a hajam.
Valami, aminek azóta
bizonyíthatóan híja van.
Az ananászlé a londoni színben
választás eredménye, nem pediglen
eltökélt absztinencia,
tisztulás egy kensingtoni udvaron.
Sokkal később lesz vágyképem
a lemondást parancsoló nyugalom.
Körülmények sziporkája - letűnnek
és teremtődnek, aztán összeadódnak,
végül teljesedésbe megy
egy kensingtoni jóslat
(nem tudom, kié),
és abból a tétovából, aki voltam,
belőle lesz a - mondjam így - bohém,
akit úgy kell majd agyonverni egyszer,
letagadni vagy józanra pofozni - méghogy én!
Nem voltunk a recepciósnő kedvencei.
Egyik este megjelent
a táblán a nevünk, krétával írva,
mindazonáltal végérvényesen,
karácsonyi cikornyák között,
és éjfélig a három
obskórus vendég kiköltözött.
Álmomban, már egy highgate-i ágyon:
pezseg és zsong a sétafedélzet.
Hatalmasan készülődik valami.
Sarokba húzódom, inni kérek.
Ezeknek nem adok esélyt,
akármekkora ígéret,
leosztásukban akármennyit érek.
Minden tiszt a parancsnoki hídon
tehetségtelen, ha ifjonc
és ha régi ember, akkor levitézlett.