Alföld - EPA

Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra

Leesett és mindent belepett az első hó,
és mindjárt utána fagypont alá süllyedt a hőmérséklet,
ez különös, eddig ismeretlen megnyugvással tölt el:
olyan mintha a hidegben nem romlana tovább a világ.

Az erdő mögé került a Nap,
kúszik lefelé a hegyről az árnyék -
nemsokára eléri szívedet.

Ma alkonyatkor olyan szép volt
a hegyhajlatok árnyékellenes oldalán a fény,
hogy megálltam,
és megremegett a szívem egy pillanatra.

Régi Szajla, anyám, Buksi, Dregoly, Vahalcsik sógor,
betegség, egyetem, Esti Kornél, Celan, Adria, becsvágy,
riedaui lány, London, Chicago, hopik, család, kisfiam,
Kalifornia, Mesa Verde, sivatag - milyen messze vagytok már!
Távolodom tőled, ó, életem!

Miután az aznapi első szeretkezés után bevallotta,
hogy előző éjjel megtévesztésül a férjét is magára engedte,
másodszorra olyan volt,
mintha egy szajhával feküdtem volna le.

Most kellene megpróbálkoznom a kivándorlásregénnyel,
melynek tervét régóta dédelgetem,
Most volna hozzá bátorságom,
Egyebem már nincs is.

Goletában a fiamat reggelente iskolába vivet
mindig láttam egy sétatandemező, őszhajú, idős házaspárt.
Mindig elszorult a szívem,
pedig akkor még jó esélyem volt rá,
hogy ne maradjak végleg egyedül.

Már alig érintkezem valakivel.
Egyre távolabb kerülök az élőktől
és egyre közelebb a halottakhoz.

Kamaszkoromban kiszámítottam,
hogyha megérem,
az ezredfordulón ötvenhét éves leszek,
úgy gondoltam akkor arra az öreg férfira,
kivé közben lettem,
mint egy halottra.

Amerikában az okozott legnagyobb gyönyörűséget,
és az okoz ma is,
ha rá gondolok,
hogyha a vadonban túrázva valami alkalmas völgybe értem,
vagy már ott táboroztam,
elképzeltem, elképzelem,
hogy enyém,
és most érkezett telepes vagyok,
feltöröm, művelés alá fogom a földet,
házat építek, családot alapítok,
fiaim, fiaim is lesznek, fiaimnak megint fiai is,
gyökeret verünk a vidéken,
nemzedékek követik egymást a ranchon,
vállalunk minden veszélyt, megpróbáltatást,
és örökre ott maradunk,
összenövünk a földdel, a völggyel,
bár sajgott közben a szívem,
és sajog ma is.

Vacsora után beszélgetünk a fiammal az ünnepi asztalnál,
és régi karácsonyaink jutnak eszembe.
Hol a rajtam csüggő, patakzóörömű, ártatlan kisfiú,
kinek karácsonyfát állítottam?
Hol a fiatal, erős, merész apa,
ki állta az élet csapásait?

Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi a falról az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
de a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,
a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott, teleon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben,
a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll -
az ember magára marad az életével.