Alföld - 49. évf. 7. sz. (1998. július)
Kép a futóbolondról.
Lengő teher alatt áll, füstölögve,
tíz percig mozdulatlanul
az ámokfutás cigarettaszünetében.
Levegőbe fúródó tekintet; koponyáját
mintha valami gyöngéd abroncs rögzítené,
szemtelen bájvigyor és zongorának vetett hát. -
Azon a fényképen gyorsulok,
túl járok hetedhét határon,
pedig nincs elmozdulás,
csak a lábszáram tájéka bizsereg.
Aznap őrangyalkodom.
A giccsfestő lakásáról hazacipelem a modellt.
A magasabbik erkölcs: az őrző szabadsága,
zöld utam van és szabad kezem,
ha védencem veszélyben forog.
A beszámíthatatlan angyal látható a képen.
Ha volt is valaha, kezéből kiesett a gyeplő.
Ő a végrehajtó, kóbor esze súg neki parancsot.
Mondanád, be van lőve, tépést csinál,
vágtázik kétezerrel.
Elmagyarázná, csak a dolgát teszi.
Fölszárítja az aszfaltról a vizesnyolcasokat.
Ha rólad van szó, zsinórmértéket,
patikamérleget nem ismer.
Játékszabályaidra fittyet hány,
mert ki mondta, hogy ez itten játék?
Szóval őrangyalkodom.
Szeplőidet - tisztaságmániából -
összes portrédról lesatírozom.
Pedig nem kenyerem a tapintat,
igazmondásom közveszélyes,
őrjárataim nappali ámokfutamok.
Látszatra: I'm just a jealous guy,
igazából a gondviselés ujja,
a szeretetszolgálat utazó ügynöke.
És farkasvakságban szenvednék, ha pont
azt nem venném figyelembe: nő vagy.
És mivel rólad kapta a nevét a lakott vidék,
mostani állomáshelyem szükségképpen a senkiföldje
(én látom csak, hogy termékeny zöldhatáron állok).
Megkóstoltalak, ízlettél nagyon,
fölesküdtem aromádra, így lettél védencem.
ízlelőbimbóimat nem izgatja más,
egyesegyedül ágyékod zamata.
Föl-alá cikázom a zöldhatár füvén.
Legyint a kis vacak, és azt mormolja,
"hátsó szándék, bírvágy, piszkos biológia".
Szükségeltetnek: a zenés eszméletvesztések.
Költözzék a sima puhatestbe élet.
Társastánc helyett önmegvalósítás,
régen rossz, ha a partner karja béklyóz.
Király a cucc és beüt a téma, bűvös
szikraeső, pőre geometria. Szombati
hajlandóság az örömre, de semmi kanosság.
Szükségeltetnek a zenés eszméletvesztések.
Talpon maradni a táncteremben,
vidám erőfitogtatás: szólóban látványosabb.
Dallamos, atlétai teljesítmény.
Besegít a cucc. A tőlük telhető
legjobb formát hozzák a girhesek,
de záróra előtt kifogynak a szuszból.
Kezükről lecsapják a nagydarab nőt.
A társastánc átka, az idegen lekérés
mindig korlátlan számú menetre szól.
Odaát - hogy Horváth Károllyal
szóljak - csak a zene van. Én meg
a Vág utcában hajkurászom a porcicákat
a zongora helyén. Valódi Thék Endre volt,
kölcsönjószág, páncéltőkés nagyvad.
Két hétig tárolta nálam a megbízóm.
Keze elkalandozott a billentyűkön, aztán
lecsapta a fedelet. Hiányzik a pedál,
hangolóra volna szükség. A botfülű megbízott
házában hangszer és játékosa egyként tönkremennek.
Egy ilyen amuzikális barom, mint én, képes rá,
hogy éjszakánként pörölykalapáccsal a kezében
járja körbe a hangolatlan "szörnyeteget".
Fölszippantom a pormacskákat, egyre kevesebb
a szekrény lábainál a mélyburgundi színű hajszál.
Fölhúztak, mint egy lendkerekes autót
és hagytak szekrénytől szekrényig pörögni.
Ujjnyi vastag porréteget kavarnak föl a kerekek.
Ideát ma lesz először nagytakarítás,
utána puhára fogja főzni tagjaimat a zuhany.
Vénségemre hadd ne legyek teremőr
a vadházasság emlékére emelt múzeumban.
Sarkaikból fordítottam ki a bútorokat,
fölturbóztam szobácskámat, de zongoraszalonnak
így is szűk volt. Itthagyta szép megbízóm
a megbánás legparányibb jele nélkül.
Pislákol ugyan az őrláng, de a szobakonyha
marad befűthetetlen, talányos labirintus.
Kipördülök a kapun, levegőzni,
nyílt pályán vesztegelni hasznosabb lesz.
Nélkülöztük a biztos alapot?
Juszt se helyezkedünk új alapokra?
Hírzárlat alatt a XVI. kerület.
Odaát szemellenző: csak a zene van.
Odaát struccpolitika, se látsz, se hallasz,
kis vacak. Keskeny árnyék a mátyásföldi házfalon,
a szenesember-sapkás bácsi sziluettje.
Bebújik paplanod alá a pótapukád.
Értem és fölmentem a tolvajt;
zsákmánya friss és illatos hús,
amilyet még sose kóstolt.
Szabad ember csináltak belőlem.
A keserű pirulákat most már rutinosan
tuszkolom le a torkomon.
A Vág utcából bonyolítom le a biztonsági telefont.
A vonal végén a festőlány a Várban, legszebb álmából
vertem föl, nem neheztel, faggat, mi a baj.