Alföld - 49. évf. 7. sz. (1998. július)
Majd egyszer én is császárként halok meg.
Szólt Anonymus Smyrnaeus akkor
A szinte reánehezült,
Mély, metapontumi alkonyatban.
Császárként.
Mondta, miközben kiszikkadó, már-már
Szétpukkanó szemekkel Constantius pogány
Fiára gondolt... Ama Flavius Claudius
Juliusra, ki Galliában is jeleskedett:
Kardját a frankok s alemannok félték
Komor, füstízű kosz-provinciákban,
Hol fővezéri módon tört utat...
Hogy vágtatott! Csapást csapásra mérvén
Vitézül forgott mindmegannyi harcban,
Vérlucskosan süvöltő barbár ütközetben!
Germán seregre támadt, szertetörte:
Argentoratum térségén dübörgött,
S a Rhenusnál!
Fölperzselt, vad határvidékeken...
Ki visszahozta Róma régi fényét:
Isteneinket ismét fölragyogtatá!
Ki filozófus iskolákat fundált -
Bátrabban, mint bármely más Imperátor!
Császárként.
Ismételte meg kiszáradó torokkal akkor
Anonymus Smyrnaeus ott, Metapontum alkonyatában.
Csakis cézári fenséggel, tudósan,
Akárha az aetheri tág tudományok, a szent
Ideák aszketikus művelője: a bölcs, ama hűtlen
Flavius Claudius Julius, azaz Julianus
Apostata, akit Maximus és Libanios,
Tyrus és Antiochia löttyedt rétorai
Tanítottak a mennyei rendeletekre...
Plátonizálván...
Persze, titokban.
Több ariánus sündörög itt még!
Túl sok a sanda keresztény...
Császárként.
Én is... Egyszer Úgy fogok.
Mint Julianus egy porfészekben,
Mezopotámiában,
Midőn a szószegő, kegyetlen
Perzsák ellen viselt kemény hadjáratot.
Ctesiphon alá szállt, sötét falakhoz a szilárd
Szasszanida éjszakában... Ércek
Csattogtak ott, reménytelen csaták.
És akkor... Akkor élesen süvítve
Érette jött, kereste, s végül rátalált...
Nem tudható - tán sunyin, készakarva,
Avagy csupán vakon, véletlenül, de
Hátrálás közben megsebezte őt egy
Új hitvalló nyila, egy keresztény.
Pár napra rá Marangában
Már haldokolni kezdett...
Úgy fogok meghalni én is.
Szólt akadozva a smyrnai ismeretlen.
Úgy fogok én is egyszer...
Mezopotámiában vagy
Másutt... Meglehet, éppen
Metapontumban... Akár
Marangában a császár.
Csak úgy, miként egy hódító
Magányos, egy hitehagyott, egy Apostata.
És akkor... Akkor... Akkor.
A testet-lelket őrlő,
Rohasztó ritka lázban,
Alig lehelve, mintha
Egy roppant láthatatlan,
Megnémult szikla nyomna,
Szétmorzsolván erőmet,
Rongy múltamat legyűrve,
Legyőzve, meggyötörten,
Talán majd én is, én is,
Még elrebeghetem, hogy
Győztél, Galileai!
Ez sem saját ver, ez is az alexandriai
ismeretlen ajándéka. Én csak átírtam
görögből Maros-Vásárhelyt, 1927, július 13-án.
Szegény beteg René,
Ki túltett minden abbén,
Saint-Malóban pihen...
Kis szigeten... A Nagy Bén!
Körötte bőg, zokog
Torzonborz óczeán...
Be ritka lelke volt -
Rideg sznob porczelán!
Érette szirti szél
Zúg, síratót rian -
Megboldogult a bús,
Finom Châteaubriand!
Megszólítám: "Druszám,
Châteaubriand René!
Sírkertje túl zajos...
Valódi hant?... S Öné?"
"Elmúlhat Saint-Malo,
De nem Châteaubriand!"
"De hátha... Mégis... Egyszer..."
"Ne mondd!... S akkor mi van?...
Rostélyost falj, te taknyos,
Zabálj satóbriant!...
S emlékezz Rám dicsőn,
Hisz ez valódi hant!"
Szétmállóban René,
Ki túltett minden abbén!
Saint-Malóban rohad...
Kis szigeten... A Nagy Bén!
Saint-Malo, 1882 júliusában vakácziózván
Saint-Servan, Saint-Malo, Dinard
Szikláin alga, holt hinár...
Haragvó hullám, harczi gát:
Halászhatsz kagylót, osztrigát!
Erődítmények, várfokok:
Viharzó tenger háborog!
Ki férfi, távol elhajóz:
A nyájas polgár nyers kalóz!
Dinan, 1882 júliusában
Hiába volt ijesztőn
Erős, hajdan deli:
Hitvány enyészeté lőn
A hős Les Andelys!
Egy év alatt rakatta
Oroszlánszű Richárd:
Rettegje, félje Páris
S a pártütő pikárd!
A Szajna büszke völgyét
Vigyázta fönt a várfok -
Bástyái közt bagoly száll,
Vetési varjú károg...
Gőggel viselte tornyát
A víg Château-Gaillard!
Tövébe nyúlvadászni
Ma sanda róka jár...
Petit-Andely, 1875 nyarán,
Mamannal egy hajó-kiránduláson
Édesanyámnak
Egyetlen szál mimózát
Hoztam, maman, ma néked -
Azt is hasadt cserépben,
Nem bódító csokorban...
Egy rezdülő mimózát,
Bár zümmögő időben,
A zöngő parti réten
Levendulás az illat...
Egyetlen szál mimózát
Hoztam, Maman, ma néked -
Ringó azúr mezőkről...
Érintsd meg. És ne reszkess!
Hyères (Cőte des Maures), le 17 Juillet 1875