Tamás Attila

A magyar avantgárd soraiban, Kassák aktivista-expresszionista költészetének egyik követőjeként indult útjára. Tüntetések, Attakoknak magukat kivetők elevenedtek meg szabadverseiben, máskor a háború gépezetének részeként megrokkanó Katona sorsa zaklatta megszólalásra, akinek

...

A rend reszket a testéből.

De ő csak egy szám.

Vörös sugarakban

buggyan belőle

a csönd.

Legenda.

Kiszúrt vállai

alól

a mankók

kiáltoznak.

A modern törekvések képviseletében a Ma hasábjain Kun Bélával is szembefordult, de azután fokozatosan csöndesedett a hangja. Más forrásokból is merítve szólt - hat évtizeddel később Párizsban kiadott kötetének darabjaiban pedig ilyen meghitt tónusokra is odafigyelhetünk:

Kinyitom tenyerem

elröpülhetsz

megszegem kenyerem

melléülhetsz

ne kérdezd ki vagyok

megrémülhetsz

ne nézd hogy mit adok

megéhülhetsz

zárd le a szememet

megszépülhetsz

felejtsd el nevemet

megbékülhetsz

(Biztató)

Pedig nem fordított közben hátat az új stílusirányzatoknak: a húszas évek második felében Aradon megjelenő folyóiratuknak, a Periszkópnak éppenséggel ő volt a budapesti szerkesztője, s Kassákot, ifjúkori mesterét haláláig tisztelte (az is meglátogatta őt francia földön jártában, a hatvanas években). Csak más irányokban is nyitott maradt. Ezért is tudta József Attila egyértelmű tiszteletéhez Illyés Gyula iránti nagyrabecsülését társítani, Tamási Áron írásainak szeretetét Vas István rangjának elismerésével összeegyeztetni, Szőnyi István párálló fényekben oldódó piktúrájához való vonzalmát Derkovits Gyula keményebb vonalú, könyörtelenebb témáktól ihletett festészetének tiszteletével párosítani.

Miközben saját fotóművészetében történetesen a puritán valóságláttatást képviselte.

Erőteljes világnézeti vonzalmak és tisztes tárgyilagosságra, mások megértésére irányuló törekvés keveseknél tudtak annyira megférni egymással, mint amennyire Szélpál Árpádnál. Hogy az újító költőzseniként csodált Adyhoz hasonló egyértelműséggel állt szemben azzal a politikával, amelyet Tisza István képviselt, nem tartotta vissza attól, hogy becsülje a mereven konzervatív politikus erkölcsi értékeit. Megrendülten állt barátja, József Attila tragédiája előtt - aki "első volt a magyar irodalomban, aki olyan politikai lírát alkotott, amelyben bölcselmi mélységeket tárt fel", akinél "tragikusabb alakja nincs a magyar irodalomnak. Isteni tüzet hordott magában, menthetetlenül el kellett égnie" -, de kategorikusan elutasította a bűnbakkeresők törekvéseit, akik siettek haláláért vétkeseket kijelölni ellenfeleik sorában. Rokonszenvező tekintettel követte nyomon Károlyi Mihály lépéseit, de távol állt attól, hogy eszményivé szépítse alakját, s Károly király iránti sajnálatát sem tudta elleplezni.

Kiemelkedőt egyetlen műfajban sem alkotott, egyszerre több vonatkozásban érdemelhet ugyanakkor figyelmet. Költészet és próza (két nyelven is), publicisztika és fényképezés, irodalomkritika és művészetbölcselet: minden téren korának termésébe illőt tudott nyújtani. Érződik rajta a szocialista (szociáldemokrata) mozgalomhoz, az osztályküzdelmekhez való kötődés, ennek szemléletszűkítő hatásával? Vállalni tudta. De az avantgardizmus, a "tükrözés"-központúság és a politikának mindent alávetés végletei között mégis úgy tudta meghatározni a műalkotás mibenlétét, hogy abban olyan "emberi győzelmet" ünnepelhetünk, amelynek révén kapcsolatba léphetünk "a titokkal, amit (ti. az) megfejtett a mi felszabadításunkra. A művészi élvezet éppen eme felszabadulásban való gyönyörködés" - "az intuíció által megsejtett kozmoszba helyezkedés" -, mely részvevőjét "kiemeli minden társadalmi lekötöttségből... és kapcsolatba hozza a végső viszonnyal, az ember és a világ tiszta, felszabadult viszonyával... Ezekben a pillanatokban egyek vagyunk: világ és ember".

Törökszentmiklós és Budapest, Párizs és az "Isten háta mögött" eldugott franciaországi tanya rejtekhelye, s a "másodszori Párizst" követően a főváros melletti kis Sceaux alkották fő szintereit életútjának. Csaknem teljes félszázad távol a szülőföldtől - részben frontvonalakkal, vasfüggönnyel is elválasztottan: érthető, ha a szélpáli munkásság nem tartozik nálunk az ismertek köz- Érthet - de csak részben fogadható így el. A születési centenárium most alkalmat teremtett arra, hogy a kutatói hivatásérzés csökkentsen valamennyit érdem és ismertség egymástól való távolságán. Fehér Imre gimnáziumi tanár - mintegy korábbi bölcsészdoktori értekezés-írásának folytatásaképpen - csaknem négyszáz oldalas, illusztrációkkal gazdagított könyvet jelentetett meg az egykori szülőfalu - a mai szülőváros - kiadványaként. A Szélpáltól kiválasztott írásokat-írásrészleteket róla szólókkal kiegészítve. Régibb és újabb kritikákkal - Hevesy Ivántól, Bálint Györgytől és másoktól (hozzájuk véve a francia verskötet bevezetőjének fordítását is) - illetve az ő alakjának megmintázásaival: Kassák Lajos, Illyés Gyula, Vas István és mások önéletírásaiból, emlékezéseiből.

Hogy utcai könyvárusok asztalainál tülekvők fogják egymás kezéből kikapkodni ezt a kötetet, azt bizonyára így is csak túlméretezett optimizmussal lehetne föltételezni. Azoknak az érdeklődésére azonban, akik meg kívánnák ismerni a végéhez közeledő századot, joggal számíthat Az idők rianása. (Törökszentmiklós, Városi Könyvtár, 1997.)