Alföld - 49. évf. 2. sz. (1998. február)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Oravecz Imre

 

Szajla

Verstanulmányok egy regényhez

 

Móra Mari nene

Emberek lépnek életünkbe, alakítják, részévé válnak, aztán nyomuk vész, nem tudjuk, honnan jönnek, hová távoznak, és mi történik velük azután, az enyémben ilyen Móra Mari nene,

gyermekkoromban jelent meg, szívemhez nőtt, de egyszercsak eltűnt,

egyedül állt,

elvált vagy megözvegyült,

még nem őszült a haja,

de már öregnek számított,

legalábbis anyámhoz képest,

ki nagyon összebarátkozott vele,

Klárival, egy tizennyolc-húsz év körüli lánnyal és Tomival, egy nagy kamaszfiúval lakott a Kilső úton egy szoba-konyhás, kis házban.

Klári a lánya lehetett,

de mintha Tomi nem a fia,

hanem inkább valami közeli rokona lett volna,

mit az is alátámaszt,

hogy csak hébe-hóba tartózkodott nála,

Mari nenével szoros kapcsolatba kerültünk,

anyám hozzá ment leggyakrabban heverni vagy fonni,

és kiskorunkban Klárival felváltva afféle szárazdajkaként ő vigyázott rám és hugomra,

ha anyám a határban dolgozott,

alacsony, kissé kövérkés termettel bírt,

egyrészes, sötét, polgári ruhákat viselt,

rövidre vágott, sima haja minduntalan a homlokába hullott,

ha megmozdította a fejét,

és sűrűn odakapott,

hogy kisöpörje belőle,

legjobban azonban az tűnt szembe rajta,

hogy a felkar közepétől lefelé hiányzott a bal keze,

vagyis félkarú volt,

már egy apró sebhely is viszolygást váltott ki belőlem,

de őt annyira szerettem,

hogy ez sem zavart,

még akkor sem féltem tőle,

mikor nyáron rövidujjú ruhát vett fel,

és láthatóvá vált a csonkolás helye, a heges, csavart húsköteg,

melynél borzasztóbbat elképzelni sem tudtam,

már csak annyi deríthető ki róla,

hogy talán bevándorolt valahonnan annak idején,

és az ötvenes években valamiért Tolna megyébe költözött valami rokonához.

 

Dolyina

A Felvégen felüli, gazos, elvadult völgy,

folytatása annak, melyben a falu is fekszik,

domborzati értelemben a Kishalomnál kezdődik,

ott a szája, valahol a csődöristálló helye és volt Fucsko-porta vonalában,

de csak itt hívják így,

másfél-két kilométer hosszú,

és átlagosan négyszáz méter széles lehet,

a közrefogó két hegyvonulat lába nem párhuzamos,

itt-ott bele nyúlik,

ez kissé szabálytalanná teszi,

van egy névtelen oldalnyúlványa is,

Isten-hegy széles lefutásánál ér véget,

az zárja le,

ott egészen lejön az erdő,

ott van Dolyina fara,

feneke, felfelé haladva, enyhén emelkedik,

de nem nagy benne a szintkülönbség,

a biciklis alig, a gyalogos észre sem veszi,

képzeletbeli tengelyétől jobbra vízfolyás található,

ez a Patak,

a farban ered,

de alig csörgedezik benne valami,

szinte keresni kell medrében a fű közt a vizet,

és nyáron ki is apad,

még odébb földút húzódik,

melyen a Búzásvölgyi-tóhoz igyekezve és nagy port felverve időnként végigrobog egy-egy horgászautó,

ez a völgy valaha valóságos édenkert volt,

hol ma csak dudva, kökénybokor vagy legfeljebb telepített feketefenyő tenyészik,

ott egykor kiterjedt földművelés folyt,

jó karban tartott szánkók nyúltak fel a meredek lejtőkön, a hajlatok hullámain át az aljból a tetőkig,

lóhere illatozott, kukorica susogott, krumpli virágozott, árpa, zab, rozs kötésig érő búza hullámzott mindenfelé,

mikor mit vetettek a sárgásszínű, jól kezelt anyagba,

sőt, a déli fekvésű, Koponyatető felőli oldalon, fent egészen, egy hosszanti sávban gyümölcsfákkal vegyes szőlőtőkék sorakoztak a verőben,

hova egész nap oda sütött a Nap,

lent, az aljban gondosan ápolt, kis parcellák terültek el keresztben,

némelyik a tulajdonos szántójának folytatásában,

némelyik csak úgy magában, kihasítva,

ezek voltak a konyhakertek,

ott termett a rengeteg káposzta, sárgarépa, petrezselyem, uborka, paprika, paradicsom, mák,

ott zölden harsogott és párásan reszketett minden,

ott jól tartotta a nedvességet az öntésföld,

a felesleget meg leszívta a Patak,

melynek akkor még csobogott a vize,

a partján pedig, ki-ki a maga darabja végében, sárga, piros fűzfavesszőt neveltek kosárfonáshoz,

még nem fogta meg köröskörül a csapadékot a parlag, a gyep,

esőzések idején alá folyt a barázdákban,

és még működtek a tápláló erek a felszín alatt,

az út se ott vitt, hol most,

nem vágta keresztül a legjobb részeket,

a Lak felőli oldalon kanyargott, szorosan a parcellák végében, nem szabadott róla kocsival a kátyuk miatt letérni,

és valaki kárára csak úgy önkényesen megszélesíteni,

még Urbán, a kondás se eresztett le róla egyetlen disznót se,

mikor makkoltatni hajtott, vagy haza,

sokat jártam itt,

a magunkéban uborkáért, hagymaszárért,

ha anyám küldött,

a Juhász-féle kis akácosban fészkezni,

mely egy mélyedésben sarjadt a szőlőzóna alatt,

erre vettem az irányt,

ha Mizser alá tekertem sóskáért,

ide lyukadtam ki,

ha a Baji-hídtól elindultam a Patakban a bokrok alatt felfelé,

és ide mentem világgá is,

ha megvert apám.

 

Szagyi

A volt Fenyves alatt a csinált út és a Tarna közti völgyfenék,

nagy része rét volt, kisebbik része feltört föld,

a mienk a Kereszt táján kezdődött,

átnyúlt a Rossz-Tarnaparton,

a kaszáló két-harmadát tehette ki,

és az árok után ment át szántóba,

a homokos, laza talajon krumplit, babot, tököt termesztettünk,

de száraz nyarakon könnyen kiégett minden,

ha meg sok eső esett,

mindjárt felvert rajta a zsúrló,

a végében néha dinnyével is próbálkoztunk,

kis darabon és beszegve kukoricával,

hogy ne legyen feltűnő,

de mindig ellopták,

mikor beérett,

vagy még félzölden,

csak a rétben nem csalódtunk soha,

jó, szálas, sűrű fű nőtt rajta,

és gyönyörű szénát, sarjút adott,

néha háromszor is lehetett kaszálni,

és egyenletes, tömör felszínén nem akadozott a gereblye,

még az árok medrét is borotváltuk,

csak hóolvadáskor telt meg vízzel,

ilyenkor benne mosott vásznat anyám,

Szagyit a takarmány miatt nagy becsben tartották,

gondosan kezelték és vigyáztak rá,

nem hagyták elgazosodni vagy behancsikosodni,

nem tűrtek rajta gyalogutat,

és a marhát is csak késő ősszel engedték rá,

még bundásbogarat se gyűjthettünk rajta,

mikor a tanító felsőbb utasításra kivitt bennünket,

lett is nagy botrány,

mikor Új-Telepen építkeztünk,

és hogy levágja a kanyart,

Szárazrét felőli sarkán felelőtlenül keresztül ment rajta a lángosi laktanyából jött lánctalpas földgyalu

csak egyszer nem mert szólni senki,

hadgyakorlatot tartottak a környéken,

és végighúztak a réten egy fekete kábelt,

egy útpartközeli szénaboglya tövébe meg bevetette magát egy sisakos, híradós katona,

egész nap hasonfekve telefonált,

és eléggé széttúrta,

és sok szemetet hagyott maga után.