Térey János

Ellenőrzöm a varratokat;

szivárgást észleltem, tömítek.

Oldalnézetből a társadalom.

Jólléti és vasárnapos. Ebéd utáni.

A füstüvegen túl a nemzet.

Dzsalok haza a Plázából. Kérdezi

egy csávó, merre van a Duna.

Mondom neki, hát a medribe.

Ellenőrzöm a varratokat. Én

igen nagy vétkem: hányszor mondtam,

aljanép és csórikám. Talajszinten

haladok, egy magasságban csórikámékkal.

Finoman szabályozni a folyadékmennyiséget

kamráimban, tetszés szerint változtatni

szintet, miként a csigaházas polip.

Lágytestem a lakókamrában meglapul.

Vízszint; alulnézetből az idevalósiak.

Szivárgást észleltem, tömítek. Vízszint

fölé és egyre fölsőbb polcra lépni.

Büntetlen előéletem, unalmas, cseppfolyós

közegben. Hurrá, szárazföld, kezembe

veszem a dolgokat. Csupa fül vagyok,

fogékony az alaprajzokra. Bájgúnár,

eszem a szádat és fülbemászóka nótád,

és üdít a nyomodban feldübörgő hepi hárdkór.

A Szépkilátás szárazföldi megálló,

előtte váltakozó irányú áthaladás.

Útitervem netovábbja. Körös-körül fertőtlenít

a hideg. Mi lesz tavasszal, persze, kérdés.

Hallójárataim zsongítja a virágnyelv,

de mondjatok inkább valami sárkányosat!

Fölülnézetből az idevalósiak,

ellenőrzöm varrataikat.

Nem úvézöld naci, de őrző-védő frizura.

Szivárgást észleltem, nem cicózok és tömítek.

Vág-meder

Magam be tudnám nyomni vállal:

ajtómon hiába hétpecsét. Mondtam kishitűen.

A peronőr nőneme peronőz, merengtem

a harmadikról letekintve. Lomtalanítottak a Vág-

mederben. Négyudvaros, mustársárga proletárház.

Nehéz volt beüzemelni a kérót a déli szárnyon.

A konvektorral alig boldogult a gázos. Nincs több

pásztoróra kölcsönlakásban. Ide zörget be

Mincus mély-burgundi vörösen. Otthonosság,

de egyelőre: mintha apartman két hétre kivéve.

Házszentelő helyett édeskettes a híres gyönyörűvel,

a kongó lakást egy-két-százszor fölavatjuk.

Minden fejlesztés érvágás, morgolódva

jutok ötről a hatra.

Kicsöngetem a tanulópénzt,

edz a szívás, acéloz az összes attak.

Tervem: záros határidőn belül

megmutatni, miből lesz a cserebogár.

Szétfeszíteni a feslett múlt abroncsait.

Kihízom az előidőket, terjeszkedés,

hovatovább országos lefedettség.

Kezelhetetlen sápkór, alvégi serdülőkor;

majd kinövöm, gyerekbetegség.

A lány, aki előttem lakott ebben a lakásban,

néha terminust adott. Legidősebb kuzinom,

üldögéltem nála kispályás bulikon.

Azt hitte, lekötelez, ha fogad,

azt hitte, esz a hidegtálakért a fene.

Mélyrepülésem idején, jaj, szegény rokon.

Pangás, mielőtt virágba borulnék. Elveszett

ember voltam szemében, fűrészpor, nulla egész nulla tized.

Azt mondta, búskomorságom gyógyszerrel

kezelendő, mint a magas vérnyomás.

Ahogy sokan akkoriban,

lemondott rólam, úgy bizony.

Mizériák a bornyitás körül. Hogy mit

szenvedtem azzal a nyitóval! Megtaláltam,

most baszom ki. Repülsz, átkozott.

Repül a csákány formájú vacak.

A lichthof mélyére kéne dobni, mégse, inkább

a lépcsőházi hamutálba ejtem a vackot.

Eközben becsapja az ajtót mögöttem a huzat.

Kulcs a zárban, belülről. Én egyszál ingben

odakint a gangon, árgus szemek és aláaknázott terep.

A kávéfoltos térkép közepén, ott, ahol

megsűrűsödnek zsákutcák, közök és zegzugok,

kivehető a régi földsánc nyomvonala.

"A mi városunk árokkal és tövistöltéssel

keríttetett körül", valódi fal soha.

Most görbeutcák futnak a sánc helyén,

nem épített bulvárt a góc köré a cívisváros.

A városmag formája koponyára emlékeztet.

Szentlászlófalva volt a homlokcsont egyik pereme.

A XIV. század derekáig önálló település.

Templomhelye ismeretlen, föltehető azonban,

hogy a Szappanos utca könyökszerű

betüremkedésében állott az egyház.

Régészeti kutatás szerencsés esetben

még földerítheti alapfalait. Szentlászló,

rendszertelen beépítésű góc, ún. halmazfalu.

Az anyatelepülés, Debrecenfalva délen terjeszkedik,

mielőtt bekebelezné az északi szomszédot.

Szeszélyes telekhatárok, számos kacskaringó,

zártsorú beépítés, de itt-ott földút és olykor kakasszó.

Az utolsó háborúig félagrár övezet. Szabályos

körcikk: sugarak a Csapó és Rákóczi utcák,

negyedkört leírva szegélyezi az Eötvös utca északon.

Aztán a hóstát sakktáblája váltja föl

a sikátoros belterületet. A cikkely

szélén csörömpölt a Csapó utcai 6-os,

temetői járat, e sorok írója már nem vehette

igénybe. Szívemnek kedves cikkely. Utcahálózatát

a vasgyűjtések idején véstem eszembe.

A 80-as évek szakirodalma Szentlászló

lokalizációját illetően már tamáskodott.

Ittléte régészetileg bizonyíthatatlan.

Megmozgattak minden követ, mindhiába,

Szentlászló képzelt helye leletmentes terület.

Azt képzelem, hogy: szex-turizmus,

kölcsönbe kapott augusztusi nő.

Ketten szövetkeztek, hogy kicsináljanak.

Fölvette a nagy lóvékat a kerítő,

elvitt nyaralni és becsajoztatott.

Szeptemberben visszahívta a nőt,

aki nem került nekem kevésbe.

A híres gyönyörűt, aki ébren

tartotta érdeklődésemet, papnői

dikcióval mondta, hogy megeszlek.

Mesterasszony, fűszeres vér, olyan,

de olyan nyelve van,

mintha nem volna idevalósi.

Asztalán makulátlan vásznak.

Öltésenként jut közelebb a készhez,

vasalója alatt kisimul a vászon.

Földi munkája és olyan keze van,

mintha nem volna evilági nő.

(Egyébként: minden a régiben.

Maradtam a jó öreg, élelmes naplopó,

de pillantásom barna éjfél, de kifolyik

kezemből a lovetta, a szélrózsa mutat irányt.

Úgy festek reggel, mint Hendrix a koporsóban.

Be voltam fizetve? Könnyű túra?

Szex-drájv? Én azt hittem, hogy próba-nászút.

Hogy visszatérjen a lány,

a kerítőnek sarokházat ígérek.)