Alföld - 48. évf. 11. sz. (1997. november)
Gyönyörű park volt, ez, már majdnem rét, napnyugtakor a legbékésebb, ilyennek képzelhetik a világot a vakok, és ő ellógja miattam ezt a kezelést is, az ebédről már úgyis lemaradt, hétfőn és pénteken húst adnak, kedden meg babgulyást, ekkora cubákok, jó, de ma szerda van, a piskótaroládot a Pálmából hoztam, hogy tömi magába, a lakás rendben van, rendben, a szomszédos telken valami sintértelep vonító ebekkel, odébb meg tényleg a Vakok Menhelye a maguk parkrészletével, botorkáltak, láttam és féltem is tőlük, tartottam a városban is, úgy éreztem néha, hogy követ és megfigyel, ha fent járok, viselkedni kell, nem fenyegetően, inkább kíváncsian, sőt cinkoskodva, engem viszont zavar, és gyűlölöm érte, megyek a fiúkkal, kavicsot rugdosunk, vagy üres kólásdobozt, csatárláncban, falhoz húzódnak a nyugdíjasok, fordulunk be a sarkon, hát ki jön szembe más, mint az anyám, piros szandál, matrózcsíkos póló, rojtos farmergatya, nagyon szép anyám van, szörnyű az egész, hát ti hová mentek fiúkák, aztán így maradt meg, fél óra múlva a város másik végén megint csak ott áll egy kirakat előtt, ő eljön velünk, elkísér, úgysincs semmi dolga, kimehetnénk a strandra esetleg, vagy fagylaltot fizet az egész bagázsnak, hát nem látja, hogy ég a pofám, és nem lehet lerázni, ha otthon vagyunk, persze máshogy viselkedik, szigorú és kérlelhetetlen, Szoboszlón is a SZOT-üdülő ismerkedési estjén, már majd leragad a szemem, csak ülünk a díszes asztalnál órákon át, traccsolást erőltet, aztán eszébe jut, hogy táncolni szeretne, de sehol egy férfi, na, gyerünk, pattanjak már, és kérjem fel, mire várok, a testétől viszolygok, érzem a kölnijét, nagyon nem akarok, de titokban rám vicsorít és pofont ígér itt a nyílt színen, tangózni kell, és én még sohasem tangóztam, nem tudok, a kezem a derekára szorítja, hideg, mint a kő, a csípője, háta forró, mint egy idegen, úgy visz, mintha én vinném, karcsú és könnyű pedig, az izzadság a szemembe csorog, piros garbóm mint a katlan, és a végén tapsot kapunk, az öccse, kisasszony, nem, hanem a fiam, maga őstulok, kartársnő, szabad egy táncra, nem szabad, nem látja, hogy van partnerem, sírás fojtogat, bárcsak lenne rosszul, egy titkos könyvön dolgozom, a sérelmeimet jegyzem bele, hogy mindig szekál és megaláz valamivel, a füzetkét aztán hiába keresem, meglelem viszont az ő titkos naplóját, első halálos bűn, mikor beleolvasok, az isten, a férfiak, a nyomor és teljes meglepetés, amikor kiderül hét elején, hogy állást változtatott a legjobb pszichológus, ő kezelte addig, és csak benne bíztunk, utolsó szalmaszál, meglepő a hír, de mondják a többi betegek is, táncosnak ment el az Arany Bika Bárba, egyszer láttam is a fényképét az utcai vitrinben, ezüst flitteres nadrágot viselt, a kezében sétapálca, cilinder a fején, és tényleg a doktor Novobáczky, az egyetlen orvos, akire hallgatott, a pénzgondjaink akkor megszűntek egy időre, jött az éjszakai lottóválogatás, kezdődött este kilenckor, eltartott háromig, meg is lelt egy négyest, a Hőna Józsié volt, hatgyerekes katolikus, ismerte a vállalattól, ezen az alapon kapcsolat szövődött közöttük, maga hozta el a szerencsét, Magdika, aztán ruhásszekrényt épített bent nálunk, anyám többször részegen jött haza, és mellém bújt az ágyba, a lila füzetbe ez is bekerült, pedig nem tartott sokáig, csak a volt férje pofázik, kicsi ez a lakás ennyi sok férfinak, de ne ugasson bele, ő lépett le, még az epret is sajnálta tőlem, annyira smucig volt, tíz deka szalámi három embernek kevés vacsorára, csessze meg azt a két kiló tízforintost, amit a malacban gyűjt, mindig kiloptam belőle, aztán méregettem a konyhamérlegen, meg hogy hülyét nevel, lesi minden vágyam, és ugrik egy szavamra, az még visszaüt egyszer, hogy ágyba hozza nekem a reggelit, ezt a károgást átvette a család, azért, mert egyszer betörtem a fejem a Tenkes kapitányán, úgy rohant a Bajcsyn a harminchat kilómmal, a számba folyt a vér, miközben összevarrták, állítólag rúgkapáltam és dobáltam magam, ahogy az életét viszi, ahogy él, úgy nem lehet, komolytalan asszony, ne féltsen engem, csalánba nem üt, jó kopásálló vagyok, elpusztítani sem lehetne, hét életem van, mint egy szörnynek, más kérdés, hogy gyötörtük egymást, ha nekem jött, én később már visszaütöttem, írtam is a könyvbe, aztán öt percik tartott az örök gyűlölet, jó lenne mindig élni, de hogy nem csúnya-e, vagy a hangja nem mély szerintem, most mit válaszoljak, itt a kórházban végre barátai vannak, három nő között a fényképen egészen egyformák az intézeti pongyolában, mögöttük a nagy kémény, mit hozzak neki, á, nem kell semmi sem, esetleg somlói galuska, attól majd meggyógyul, amúgy is kiengedik mondta Novobáczky, csak még pár kezelés, fontos beszélgetés, séta, kezelés, séta, és ne gondolkodjon annyit, négy asszonyból csak egy, nem is rossz eredmény, vannak ilyen nők mindenfelé, csomó egyforma nő, már annyi a fénykép, hogy albummá dagad, szétosztják és cserélgetik, ők tudják, mire jó, az adjunktus úr a pénzt nem fogadja el, az adjunktus úr a pénzt elfogadja, tartja a zsebét, a hangsúly várakoztató, a portással végül majdnem összeverekszem nemlátogatási napon, látogatási napon átnéz a fejemen, pedig hogy megcibáltam múltkor a gallérját, egykori ávós, ávóspofája van, külön engedéllyel, de csak míg kulturált vagyok, a lila foltot nem mutogatom, ha kidobnak az ajtón, mászok az ablakon, kintről leskelődöm, megvárom, míg a vécére megy, aztán erre rájön, csapdát állít, úgy tesz, mintha menne, de megvár a sötétben, a lépcső mögül ugrik nekem, csak magunknak ártunk ezzel a taktikával, tudja a fél klinika, délután szabad vagyok, de így nem lehet, hogy nincsen felügyelet, a műsor nézhetetlen, behunyt szemmel ébren, nem érdekel az olimpia, az RTL meg nincs még bevezetve, a szomszédtól antennával lopom le a jelet, a meztelen csajoknak csak a kontúrjai, hangyás a kép, megyek a hangyás muteromhoz, mint egy cigány, naponta látni kell, az ingem egyhetes, tudják a haverok is, basztatnak percenként, de ilyen nálunk a családi élet, bárki beteg, özönlik be a karaván, sírnak és unatkoznak, az ágyat körbeülik, én hatvan Tetránt zabáltam naponta hatszor tízet meg tizenkét kefirt, engem sem hagytak békén, ilyenek halálig, más beteg meg irigykedik, megjegyzéseket tesz és fúr, a szomszéd ágyon a cigányasszony az a legrendesebb, a fél gyomrát kivették, mégis ő hoz vizet, ha éjszaka nyöszörög, csak a csontsovány férje látogatja, színes kendőket hoz, és habzsolja azokat a dinnyényi cigányasszonymelleket, az egyik az utcán mögöttünk jön, egyszer még este is követ, nem szól semmit, ha hátrafordulunk, megáll egy kirakatnál vagy behúzódik egy kapualjba, a másik jóképű, így is alszik anyám ágyában, jóképűen, a harmadik túl fiatal, csak kalandot akar, meg is mondja, ezért becsületes, hiába fogom be a fülem, mindenkiben van valami jó és szép, az az ő baja, hogy nem tud nemet mondani, kis bohócom, így nevez, meg Icig úr, Mercedes Combi viszi a koporsót, a vége kilóg, ha nekem kéne vinnem, biztos behugyoznék, kriminális volt, amit a rokonok műveltek, négykor, nyitáskor szinte betörték az ajtót, a terembe zúdultak, cibálták nekem a halottasruháját, az arcát csókolgatták, a szemét, a száját, pedig még ki sem volt seperve, de nem izgatom magam, halálszagom lesz, néha részegen megérzem magamon a kézfejemen, vagy nem tudom, a ruhámból párállik, hiába mosakszom, zuhanymánia, fürdőkefével vörösre sikálom magam, és nem csak szombaton, ázok a kádban, ott eszek, olvasok, elfogy egy üveg bor, a víz kihűl, meleget engedek, pezseg a fürdősó, cigizek a vízben, rációt hallgatok, nézem a húgycsíkot, sárgára festi a vizet, aztán szétoszlik mint a füst, telített oldat.
A Macska a tetőkön lakik, a bendzsóját pengeti, van rajta egy gomb, hogyha megpöcköli a bendzsóból puska lesz, később Szabatához áll, résnyi a szeme, ő az ördög, a templomban is öl, a végén lelövik, szekérre teszik, a város csak áll és nézi a menetet, a prérin megállnak, Szabata feltámad, a hosszú köpönyegét magára lódítja, dollárt szór a szélbe, és azután eltűnik, én meg csak pislogok, tűlövő bot, teljesen belezúgok, valami páncél mögül lő, Hallerral, Bódival nézzük hetedjére, és fagyasztott szilvát szopogatunk a Víg erkélyén, a fagyasztott szilva téglányi dobozban, nem lehet megenni mindjárt, szétrágni se, kemény mint a kavics, be kell venni, zörgetni nem lehet, mert a jegyszedő azonnal ott terem, hiába van sötét, tudja, hogy mi voltunk, inkább elszopjuk csendesen, a málnát ugyanúgy, más íze is van, sajog a fog a hidegtől, az ínyet is horzsolja, de megéri, mindig elfogy, mire a halálfej pipás a bárszéken a lányra vigyorog, hopp egy légy, kiáltja Bujtor István, a kocsija rendszáma A2+B2=C2, és medencébe löki a professzor testőreit, a professzor célja, hogy kiirtsa a várost a baktériumokkal, a lánya a Bujtor szeretője lesz, a magokat a köpenyzsebembe gyűjtöm, izgalmamban film végéig a gipszstukkót kaparom, mindig ide váltok jegyet, hogy kaparjam tovább az angyalnak az arcát, az orra a kezemben marad, aztán jön a szeme, Gojko Mitic az eget fürkészi, átszáll egy sólyom, csak ő tudja, mit jelent, az indián lány a pataknál mos, aztán szerelmet vallanak, leszáll az éjszaka, bokrok mögé bújik, onnan lesi az őrt, a lovak idegesek, hátul a kis csapat a tűz felé kúszik, riadó és általános roham nov. hetedikén az Apolló moziban felperzselt földek és kegyetlen öldöklés, a Zizi kiszakad, szétgurul, mindenki anyázik, mily halkan közelegsz Ájvenhó vagy Vidok, látszik, hogy ölni fogsz, akár az igazság, nyári vetítés a téglafalra vászon, egy őrült férfi lakik a szomszédban, ezért nincs hang, a nagyerdei tábor ebédlőjében néhány horogkeresztet én is felrajzolok, Stirlic kapitány, a tiszta fajú árja földúton poroszkál a Tóth Árpád moziban, az erdőben megáll, átöleli a nyírfát, aztán adóvevőzik, rajtam is úrrá lesz a fegyvermánia, matinéra a Meteorba járok, mire hazaérek, kész a négy rántott hús, mióta idejöttünk lakni, egy köpés a mozi, mindig ott vagyok, vetítés előtt egy órával lődörgök, a plakátot bámulom, Fanfan éjszaka kardozik, a várfalról pottyan alá, lent a lova várja, pont a nyergébe, nem értem, a tökét hogy nem üti bele, álmomban én is meztelenül hajtom, dagadt és vigyorog a foga fekete, rossz szándéka lehet, a helikopter hágcsóján mászik fölfelé, most újra, furcsa ruhákban, és elég furcsa zene Meklén meg Tamara, szupernova süvít a csillagközi térben, kis fehér pontocska, a Nap felé tart, és meg kell állítani, az Orion űrhajó teljes fegyverzete, rohantam, hogy nézem, de akkorát taknyoltam a fagylaltos előtt, hogy két lány cipelt haza, a fejükön csuklya, és világít a szemük, a japánok egyformák, mindig hasra szúrnak vagy levágják a fejet, de a királyt például íjászok ölik meg, egyedül van egy hadsereg ellen, a végén már úgy néz ki, akár egy tűpárna, az utolsó nyílvessző a gégéjét fúrja át, tátog, aztán lerogy, nem kér már kegyelmet, a kastélyban pókháló, zegzugos folyosón férfi közeledik, a lovagterembe lép, sebhely van az arcán, aztán a sebhelyet leveszi, Fantomasz, Füné felügyelő túl sokat beszélne, de csak összezagyvál, Fantomasz integet, a kocsijához rohan, az autó felrepül, ott száll a fa fölött, Szájmoné Jaguár, az autóskártyából rögtön kiválasztom, kétszáznegyven kilométer/óra, éjszaka a polcon megmoccan az edény, szellemlátomások, Jugóból mint Tarzan, Kása Zoli meséli, a Kása faterja hivatásos vadász, a nagyapja szobájában éjjel egy után izzó szempárt láttak, az apja odalőtt, de nem volt már segítség, az öreget reggelre halva találták, a szemében rettegés, árnyékot láttam én is egy délutánt, mozgott a Nyugati utcán, nem tudtam követni, annyira féltem, hogy leguggoltam, karja volt meg feje, és mintha szoknyában, az ötös számú robot, nem film, csak nyelvlecke, rendes öltönye van, és olyan, mint egy ember, a csuklóján kapcsoló, a piros jelzésre átugrik, egy falat váll-lapja is van, a bázis jele 25-ös szám, csinálok magamnak valami hasonlót, a gyakszi óráról sikerül ellopni néhány bilétát, és a kabátomra tűzöm, a hóhér lesújt, a márki feje a kosárba pottyan, valami barnás lé szivárog, mint a mustárvizenyő, Bódival tervezzük, hogy éjszaka kilógunk, a csónakázó tónál találkozunk, évekig téma ez, az Apolló moziban tükör az egész fal, nincs pénzem jegyre, legnagyobb büntetés, a sok ember közt valahogy beférek, éppen elkezdődne a tengeri ütközet, teltház van, és persze, hogy elkapnak, a Meteorba viszont hátulról jutok be, gurul a tűzkerék, Gergő meg Vicus a pataknál esküsznek örök hűséget, minden pataknál van valami csók is, nem lehet megunni soha a patakot, egyedül szeretek, ha anyám is velem van, az olyan részeknél a szemem eltakarja, ha dumálok, szájba vág, a beszéd nem zavar, de állítólag egyszer felgyújtott villany miatt egy szerelmes pár úgy összeragadt, hogy orvos műtötte szét, és letakarták őket, utálom, ha néznek, mindig elpirulok, ezért jó a sötét, hiába növekszem, sikerül egyszer Edit mellé ülni, a haját babrálom, csak észre ne vegye, az első sorba kérek, aztán hátrahúzok, rengeteg arany van ott, ládaszám, drágakő, láncok meg gyöngy, megérte szenvedni, a börtönből kiszökni, vipera őrizte, Leviathán lehelete várta, most a víz alól felbukkan, a legnagyobb iszonyat, körbe csak a tenger, és sehol egy hajó, de még egy ladik se, itt fog megfulladni, a hullámok csapkodják, a víz alatti városba vissza már nem mehet, muszáj eldobnia az aranytömböket, mégis az élet, az a legfontosabb, meglát egy szigetet, balzsamos a lég, azt hiszem, így mondják, a néger ezen csak veszíthet, kutyát küldenek rá, Belmondó, ahogy leszáll a gépről, bársonyszőnyegen kell végigsétálnia, jön a kormányzó, és becsületrendet tűz ki a mellére, diadalmas zene, de Belmondó leüti, a Tisza mentén szöknek tovább a legnagyobb titokban, még az őskorban járunk vagy az indiánok földjén, nem lehet tudni, de biztosan kiderül, sem király, sem hatalom, két sógun vív egy fehér, egy fekete, a sziklás domboldalt benövi a repkény, felkúszik a fára, haláluk után is gyűlölik egymást, aztán egy bajuszos paraszt jön, és kivágja a tölgyet, csapkodja az indát, arc ez, vagy csak fény játszik a levelek fonákján, 16 éven felüli, rimánkodni kell, a sovány jegyszedőnő, ha tiszta a levegő, nem bánja, beenged, a kövér rohadt szemét, korhatáros filmek, a jegyet kezdés után vissza sem váltják, most mit kezdjek vele, dugja a seggébe, van rá egy húszasom, egész hétre négy film, az egyik ismétlés, ha kell még pénz, lopok az anyámtól, úgyse veszi észre, ha van egyáltalán, hónap vége felé a helyzet drámai, nem haragszik érte, otthon nem koszokok, mindegy, csak tűnjek el, egyszerre lőnek, és mindkettő pontosan, a lány meg csak nézi, akkora pechje van, minek futott oda, a szájából vér bugyog, így lesznek barátok, együtt temetik el, Edit szipogni kezd, és kifújja az orrát, pedig csak hülyeség, szólok, hogy figyeljen, még egyszer nem mutatják, fehér a fehér közt, hatalmas különbség, borzalmas szélvihar, vérükre esküsznek a titkos kamrában, viaszpecsét, egy szerzetes elviszi, a tőre megvillan a csuha korcában, egy tollseprűt vágnak a kövér fejéhez, a Vígben fél négytől bosszúból habostortát hajít, az idegen űrhajó a földhöz csapódik, és árvizet fakaszt, elönti a várost, a sovány fut elöl, üldözi a kövér, az út felporzik, és mindketten eltűnnek a bukó nap fényében.
Lovász Gabi bácsi messze lakott tőlünk, távoli rokonunk, a Nagy Sándor telepen, kint a város szélén, mindig nagyanyámmal mentünk, csirkeszárnyat rántott, meg kompótot készített egy befőttes üvegbe, óránként ha egyszer jár ki a busz arra, nagyanyám aggdóik, hogy a buszvezető eltéved a ködben, hiába nyugtatom, percenként kérdezi, mire megérkezünk, a csontomig átfáztam, pedig csak kora ősz, télen sosem megyünk, nehogy a cigányok utánunk jöjjenek, megrohanjanak, a legbiztosabb pont akkor a vaskályha, a tetején pár alma, szilánkot vágni nekem előjogom, az előszoba kövén suhog a kisbalta, bár az ablak deres, az öreg csak este fűt, nem eszi úgy a kosz, őt pedig amúgy is a gyomra melegíti, rendes kisüsti, szilva, körte, barack, ekkora orrszőrök, fülszőrök, micsoda bozontok, hallom odakintről, ülök a hokedlin, és a bal fülét bámulom, még a háborúban kapta a sérülést a keleti fronton, egész rendes kis fül, alig a harmada a másik oldalinak, hüvelykujja sincsen, hogy lehet így élni, hangosan azért nem teszek megjegyzést, a szekrény tetején százéves befőttek homályos üvegben, addig jó, míg érik, mint a zsírszalonna, a kompót nem befőtt, megposhad azonnal, jó kopogós kenyér egyek egy karéjjal, meg beszélő Csécsy szalonnát, kiabált éjjel is, a spájzból kihallatszott, a kertben most nem lehet, pedig jobb ízű odakint, idebent büdös van, kint meg gazos, ronda, biztos, hogy patkány van, egér, tigris, kígyó, a szappan meg szénfoltos, hiába hogy nyolcvan éves ember, panaszkodik gyakran az ebédhordó asszony, fogdossa, csipkedi, foltos lett a karja, lila a feneke, az ura már féltékeny, Lovász Gabi bácsi megőrül a nőkért, mióta magányos, nagyanyám söpröget, de csak a konyhában, a hálószobáját, látom, hogy kerüli, ki fogják tiltani a nyugdíjasotthonból, mert az özvegyeknek nincsen nyugtuk tőle, másrészt kakaskodik az öregemberekkel, az igazgató urat is mellbe lökte múltkor, tíz éve nem beszél a másik nagyapámmal egy kártyaparti miatt, a keresztanyámhoz, aki nagynéném is egyben, péntekenként járok, ott sem tigris, sem kígyó, egy fejedelmi szarvas, a sűrűből talán az imént lépett elő, a patakra hajolva lehunyt szemmel iszik, látható élvezet, közben derűs fényben sütkérező bokrok, milyen optimista, de valahogy baljós, mit lát majd a szarvas, ha a fejét felemeli, a színek elevenek, a gyakori mosás nem koptatta őket, ezen a lábtörlőn a nagyanyám küszöbén azt hiszem, három-négy cipőnyi felület, viselkedni kell és tartani a nívót, hogy az mit jelent, inkább nem kérdezem, több százszor hallottam, ha rendesen ülök és vigyázva zabálok, hideg sült van mindig és franciasaláta, aztán Cherry Brandy kis metszett pohárban, a körmöm miért koszos, nem adok magamra, a leveses körtét három harapásra, okosnak kell lenni, okosan beszélni, házi feladatok, a görög ábécé, a héber ábécé, hogy van a miatyánk, aztán a hiszek egy, következő téma a többi családtag, mit tudok, meséljek, hogy ki mennyit iszik, vagy hogy verekedni szoktak, a pénzük a lakásuk, mondjam részletesen, a savanyú illatot a búcsúcsóknál érzem, a brüsszeli csipkén, az anyám nagynénje harminc éve beteg, ki se kel az ágyból, mázsás dunyha alatt a mázsás test, nyikordul az ágya, ahogy odaülök, keresztanyuékhoz még ritkábban járok a Bartók Béla útra, a legfinomabb zserbó, amikor pár éve a férje százhúszas tempóban rohant bele valami dömperbe, és a koponyája szilánkokra törött, együtt volt a család, hozzak egy kis barkát, ha legközelebb jövök, novemberben honnan, nem kell mindjárt sírni, a végén össze veszünk, a zsidókkal vigyázzak, a nőkkel is vigyázzak, a zsidók meg a nők a végén úgyis elveszik a pénzem, hagyjon engem békén, többet el sem jövök, majd a temetésen fogom ezt szégyellni, nekem csak jót akart, a rokonok Szoboszlón apámat gyűlölik, vannak vagy harmincan, most volt szobafestés, egy asszony meg a lánya, igaz, hogy kövérkés, de felőlem kérdezett, nem minden a szépség, annyira gazdagok, hogy olyat még nem láttam, három kocsijuk van, sitty-sutty a meszelés meg a hengerelés, mégis megkérdezem, a konyhaszekrény mögött hámlik a vakolat, legalább menjek el, hogy ismerjük meg egymást, nősült, aztán elvált, megint újra nősült, hogy mondhatok rosszat, mikor nem ismerem, jól van, nem bánom, egy fél órát kibírok, nem rágják a fülem, szörnyű egresleves, dumálni nem merek, megint telimérik a literes mélytányért, félek, hogy kihányom, a két lánynak nem kell, csak keveset esznek, a szőke tetszene is, nem unokatestvér, csak félunokatestvér, ha oda eljárok, ide ne is jöjjek, miért nem veszem észre, hogy csak kihasználnak, a kertben dolgoztatnak, de egy fél barackot sajnálnának tőlem, ezt a házasságot sohasem akarták, jöttek hízelegni, egy ezüstmedál eltűnt, az újság is írt róla, a földszinti erkély üvegét betörték, hatalmas csődület, a beugrottak rajta, Simon Pista bácsi késsel a kezében, a rendőr csak röhögött, mire kiérkeztek, a lakás szétverve, Buenos Aires-ben micsoda házuk van, nézem a fényképen, elmosódott arcok, a saját pálmafa, medence és garázs, Simon Pista büszkén nevet, most kaptak levelet, de az öreg Simon erre sem válaszol, ne szóljak senkinek, hol van Cincinnatti, ilyen nevű város nincs is a térképen, egy nyugati bélyeg semmit sem bizonyít, ott is esztergályos, évente hazajön, úgy beszél magyarul, hogy csinálni szerencse meg ótvaros ország, a Trabant kombiban öten alig férünk, súrolja az alja, lehet, hogy szikrázik, a családom szaga szúrja az orromat, a gyerek végig bömböl, széthasad a fejem, ugye, hogy aranyos, nézzem csak a fogát, fogjam meg nyugodtan, a szeme mint az enyém, és olyan intelligens, már a telefonban beszél, nem kell úgy rángatni a kormányt, milyen tábla volt ez, behajtani tilos, itt egy falat kolbász, üljek át hozzájuk, ne szégyelljem őket, a bankettről lelépek, még tíz óra sincsen, bár inkább tíz diplomakiosztó, mint egy keresztelő, aztán Aranybika, összetolt asztalok, pörkölt, savanyúság, előtte húsleves, a rántott hús csak úgy jó, hogyha a panírba diót is kevernek, együtt a fürdőben valami Ritáról folyik a csevegés, azután a Friszlof Béla összes gaztettei, tévésorozatok, Dallas a klinikán, lótetű araszol a karalábé tövén, a kötés átvérzik a földhivatalban, de dacosan sorba áll, csak egy fénykép maradt meg Marinka Pistáról, egy patak fölé hajol az olasz fogságban, a markában vizet tart, zubbonya a vállán, cérnavéknyan csorog, a fénykép kettéhajtva, így jobban belefért egy kötény zsebébe, a ruszki laktanyába a Szabadság útján Rásó Sanyi bácsi moslékosszekerén sikerül bejutnom, a lovat is hajthatom a Bellegelő felé, a Meszena utcán hétvégéig leszek, hatalmas kert, mögötte tyúkudvar, hajnali négykor mindig felkeltenek, még sötét van, küldenek játszani a ház elé, sötétben játszom, látom, amint az ég alja lassan világos lesz, golyózom az udvaron, vagy a kanálisba kötelet eresztek, magányosan halt meg egy aligai estén vagy főkajári estén, reggelire zsírban sült kenyér, vagy főtt tojást karikáznak a vajas zsemlékre, nagy bögre tej, zeller, leveszöldség, délben kézenfogva, irány a tejpiac, a kövér szuszogós Julika nénivel, egy kutya vigyáz rám, ezért bosszúból délután az ágyások közt játszunk, ha anyám közel hajol, fenyő- és narancsillata van, csak fenyő- és narancshéj, a pajta leégett, villám csapott bele egy viharos délután, a végét holdkelténél, bíbor parazsak, szalmafüst, sötétkék az este, halpaprikás gőzölög a kerti asztalon.