Alföld - 48. évf. 6. sz. (1997. június)
Az erkélyajtótól a fotelig
egy lépés, másfél csak a fotelig,
nekünk másfél órába telt az út,
ránk kívül-belül éjszaka borult,
fogtam a kezed, többé nem fogom,
nyugi, csak nyugi, nyugi, nyugalom,
túl az Óperencián, túl a végeken
lehuppantál végül, behunytam a szemem,
és lehuppantam én is, én is akkor:
apa és fia sárból és agyagból.
Ma kézbe vettem Seneca Vigasztalásait.
Most vagy soha! - tartottam a kezemben,
de nem nyitottam ki, végül is nem.
Ugyan mire juthatnék Senecával?
Meghalt az apám, mondanám, mire ő:
Na ugye megmondtam! Tudtam, hogy így lesz!
Én is tudtam, Seneca. Dögölj meg! Kopj le! -
és visszatettem a többi közé. - Soha! Soha.