Alföld - 47. évf. 8. sz. (1996. augusztus)
Szabadkozik a barátunk,
azt mondja, nem a parkett ördöge.
Tapasztalt bálozó, fal mellett szobrozó,
nem bizsergetik gyönge muzsikák.
(Már elnézést, drágáim, mi ez
a borzadály macskazene?)
Pörögne pedig szívesen.
(Nem biztosít védettséget a szalonspicc,
barátom, be kell csápolnod erőből.)
Körülveszi a fiút az
anyanyelvét beszélő nők karéja.
Felnőtt, és ő lett a Jani.
Régi bevésődés: csak a második
hívószóra bólintani.
Csakis hölgyválasz, vőlegényvadászat,
fölrúgva a szúrágta etikett,
Hány otromba lekérés. Anyáskodó ajánlat.
(Ne hagyd, fiú, bekötni a fejed.)
A környező nők könnyű,
és még könnyebb Katák.
Rég elindultak a kályhától,
előbújtak a ködülte sarokból.
Ígérnek melegkonyhát, mesebeli lakhatást,
suttogják, rossz az, aki rosszra gondol.
(Ügyetlenül adtad a lusta hímet,
észbe sem kaptál, máris táncba vittek.)
Így elcsábulni, az ám a valódi királyság.
A Nagykönyvben másképp van írva, mindegy.
Barátunk óvakodva jár körül
fővárosi parketteket.
(Ne hagyd, hogy idejekorán
bekössék hallatlan fejed.)
Barátunk független, alföldi gyerek.
Nem adja oda a kezét az utcán,
izzasztó összefekvést nem akar,
nem fogtok összebútorozni egyhamar.
Szűzkurvákat messziről azonosít.
Köröket fizettet velük,
hivatkozva pénzzavarra.
Kimegy, hogy rendbehozza toalettjét.
Taxija elrobog, nagy port kavarva.
(Akkor inkább a békebeli, tétlen estek,
régi kerékvágásba térni
olykor: megpihentet.)
Barátunk nálad alszik, aztán
hírzárlatot rendel el:
tetteivel ne dicsekedhess.
Az ő meséje az érvényes változat.
Cidrizve kívánj további táncokat.
Talonban vagy. És az is egy hely.
A vetésforgó remek találmány.
Hogy pihenj, és pihenjen a fiú,
mással, vagy megint egészen árván.
Előkerülsz még: nem éltek örökké.
Most: ácsi. Végy leckéket, de ne reméld,
hogy bekötheted hallatlan fejét.
Termann Dezső emlékére -
Aleja Róz. Annyi mint rózsaallé.
Nyúlfarknyi utca a követségi negyedben.
(Sétáltam benne ébren is, kilencvenöt
októberében.) Az álomidőben a német
kolónia szíve. Villák közé süppedő játszótér.
Kövérkés bajor dadák babakocsikkal. Függöny
mögül figyelem őket. (Szobafogság?
Lábadoznék?) Nyár van, ennyi biztos.
Rezzenetlenül, bután élvezem az álombeli
júliust. A szélcsöndet a fasorban.
Vízállásjelentés. A földszinti drogériából
a ballonunkig fölszivárgó szagok. Uborkaszezon
unalma. Nyájas vagyok és néma. A konyhában
dúdol a szeretőm: Dominika. Ebédre
főtt marha lesz kaporszósszal, hurrá.
(Hál'Istennek, álom. Nem gond, hogy hovatartozásunk
tisztázatlan. Nem berlini ismeretség, ugyan.
D. papája nem a varsói járás főépítésze,
és főleg nem vagyok nőfaló Untersturmführer.
Lehetnék ágrólszakadt fiúcska a Krochmalna
utcából, akit birodalmi kedvese bújtat.
Ne legyek. Éljen a termékeny homály.)
Kávégép kotyogjon. Gyújtsak rá mohón
és boldogan. „Rontod a levegőt.
Itt én még aludni fogok." Csepüljön
az a nő. Szóljon ejtőzés idején
a Birodalom Hangja. A hét zeneműve
Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 74.
Lehessen hallani a megafont a visztulai strandról.
A díványon - kiábrándító pózban - szunyókáljon
Dominika. Böngésszek sör mellett
reggel fölhurcolt lapokat. (Ne legyen
garatgyulladásom. Most, hogy önismétlő
szövegemet írom, az van. Éspedig
három hete. Mit mondjak, elég rémes.)
Előttünk állna a szombat esti erőgyakorlat.
Dominika Adler Juniorját hagynánk a fasorban,
hétvégi duhaj volna a nő. Kérdés persze
a kilengés helyszíne. Nyegle vállvonogatások.
Az Adriába, ahol Jan Kryst lövöldözött,
nem megyünk. Tudnék egy alagsori táncteremről,
nemrég nyitották, bemozogható terep.
(Party all the time, betépéshangulat,
zenés fölár, de boldog órák, teaház
és salátabár. „No gyerünk, pajtás."
Unszolom az álombeli férfit ébren,
'996-ból, budapesti buzgalommal.)
Úgy hajnali négy tájban a rózsaallé,
nyalom-falom Dominika melleit.
„Elnézem, ahogy itt megöregszel."
Másik álom, ugyanaz az éjszaka.
Jó húsban lévő, szemüveges fickó
mondja nekem valami bulin. A pamlagon
hevered dúltan és szótlanul: egy nyüzüge,
egy zöldfülű. Eszményi alany a kóstolgatásra.
Kedvesemet a teraszról rángatom be
és gyorsan kituszkolom a lakásból.
„Túl pasztell volt a hely. Hatoljunk
mélyebbre. Ki se látszódjunk a földből."